2. fejezet

*1000 Ft = kb. 4000 won

- Képzeld annyi rajongó volt és ott voltak a srácok is! - újongta MiNa.
- Persze, hogy ott voltak te bamba. - rivallt rá Yuin . - Annyira rendesek. Mindenkire mosolyogtak és megöleltek...
- Sose mosdom többé. - mondta bambának titulált barátnőm ábrándos tekintettel mire kijelentését egy nyakas kísérte. Jót mosolyogtam gyerekes vitájukon miszerint ki fürdik és mikor, és hogy meddig lehet menni a normálisnak mondható fansággal.
- Szóval a srácok egy az egyben olyanok, mint amilyennek leírják őket. Egytől egyig.
- És ebbe mért is vagy annyira biztos? - vontam fel kijelentésére a szemöldököm.  - Lehet kívülről szép az alma, ha belülről rohad.
- Na, ezt szív vissza de marha gyorsan vagy ki  vagy tiltva a három tagú fan klubunkból. - ugrott fel az asztaltól Yuin.
- Jajj Eun Jae ne sugározd már itt az emó adást. Csak örülj velünk okés! - simogatta a vállam MiNa együtt érzően. Bár nem kívánom neki amit most érzek. Reményvesztettség és csalódottság. Kell ennél több? Ezért harcoltam és spórolgattam. Készültem és a saját hülyeségem miatt most minden oda.
- Lányok, én azt hiszem, hazamegyek. Majd beszélünk. - álltam fel az asztaltól és sietős léptekkel távoztam. Ahogy kiléptem a kávézóból csípős, hideg szél csapta meg az arcomat. Szorosabbra húztam magamon a pulóvert és nekivágtam az éjszakai nagyvárosnak. Minden olyan csendes volt a városnak ezen a részén. Csak pár eltévedt lélek járt erre ilyenkor meg persze a bulizni járó fiatalok. Fiatalok, mit beszélek. A velem egykorú "normális" srácok ilyenkor bandáznak, bulizni járnak. És én mit csinálok? Siratom magam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. De hát ez vagyok én. Igazán hozzászokhattam volna. Na, jó elég az önsajnáltatásból. Mostantól nem leszek ilyen "mindent elcseszek".
- Vigyázz világ, úton az új Yoo Eun Jae . - emeltem öklöm az ég felé, de ekkor hirtelen kicsúszott a lában alól a talaj és egy tizedmásodperccel később a fejem hangosan koppant a betonon.
- ÁÁÁÁÁ. - ordítottam fel a fájdalomtól és a tenyeremet a fájó pontra szorítottam mintha azzal elmulaszthatnám.
- Istenem, ne haragudj jól vagy? - nyúlt felém egy kéz a sötétből. A hang irányába fordítottam a fejem, de csak egy elmosódott alakot láttam. A kobakom sajgott és abba sem voltam biztos, hogy minden egy helyben áll és én forgok vagy fordítva. - Gyere, segítek! - ragadta meg a karom és talpra rántott, ami ebben a helyzetben elég kellemetlen volt hiszen, ahogy talpra álltam egyből megszédültem és a  vállára borultam. - Jól van minden rendben. - hangja megnyugtató volt, ahogy a fülembe duruzsolt miközben teljes testsúlyomat igyekezett megtartani.
- Jól vagyok, jól vagyok! - toltam el magam, ahogy visszanyertem az egyensúlyom és a saját testem ura voltam újra. Ettől függetlenül a fejem még mindig kótyagos volt.
- Biztos minden rendben? - hangját túl közelről hallottam ahhoz, hogy tudjam nem hisz nekem és még mindig ugrásra készen áll, hogy elkapjon ha dőlök.
- Persze, persze! - emeltem rá a tekintetem mire végre kirajzolódott az előttem álló fiú alakja. Fekete kapucni és ugyan ilyen színű maszk takarta az arcát. Egy szőke hajtincs idétlenül kandikált ki a kapucni alól, de a szemei, a szemei olyan ismerősek voltak. De honnan a viharból ismerhetném én az előttem álló idegen srácot aki aggódó szemekkel fürkészte az arcomat.- Jól vagyok ne vágj már ilyen fejet.  - húztam el a kezemet.
- Rendben haza fogsz érni? - haza, ja igen oda indultam. De hol is vagyok? Cseppecskét elkalandoztam. Idétlenül fordultam körbe magamon, mint egy kutya aki a farkát kergeti, hogy felmérjem a tereped.
- Eltévedtél? - hallottam az újabb kérdését. Komolyan bosszantó ez a srác.
- Nem, dehogy is. Tudom, hogy hol vagyok világos!
- Akkor viszont jó utat hazafelé. - láttam a szemén, ahogy mosolyog majd engem megkerülve tovább indult. Mért ismerős nekem annyira ez a szempár?
- Várj! Még a nevedet sem tudom. - fordultam utána, de már hűlt helye sem volt. - Ez meg hova lett - motyogtam legfőképp magamnak. Mindenesetre nagyon bizarr volt ez az egész.


- Tudod attól, hogy nem láttad a srácokat még ugyan úgy szeretheted őket. - ivott bele a teájába MiNa miközben lassan baktattunk a belváros felé.
- Én ugyan úgy szeretem őket. E felől semmi kétség. Csak .. - bambultam magam elé, hiszen még én se tudtam mit akarok mondani.
- Csak mi? - ráncolta a homlokát. - Yuin-t kiakasztottad az almás megjegyzéseddel!
- Tudom de... mi van, ha igaz mi csak azt az oldalukat ismerjük, amit felénk mutatnak, de azt nem, hogy milyenek valójában. - vontam meg a vállam.
-  Ez igaz. De mi így szeretjük őket. Nekünk ők "ismeretlenül" is tökéletesek. - mosolyodik el és tovább kortyolja a papírpohár tartalmát. Ahogy csendben baktattunk hirtelen lecövekeltem egy ismerős épület előtt. Ez volt az ahova már régóta rajongók százai próbálnak bejutni mind eddig sikertelenül. Korea egyik legsikeresebb szórakoztatóipari cége. Az S.M Entertainment.
- Istenem. - kezdtem bele mondókámba, amit ahányszor elhaladtam az épület előtt mindig el kellett hadarni. - Csak egyszer hagy találkozhassam a kedvenceimmel úgy, hogy nem bénázom el...
- Te Eun Jae. - hallottam MiNa hangját kicsit távolabbról.
- ... elég lenne egyetlen egyszer. Tényleg azzal is megelégszem. Kérlek...
- Eun Jae! - kiabált hangosabban.
- Mi van? - fordultam felé durcásan. - Épp egy fontos dolog közepén jártam és te félbeszakítottál.
- Aha, marha fontos egy épületnek beszélni. - nézett rám unott fejjel.
- Nekem az! - fintorogtam. - Mi van?
- Még mindig szeretnél találkozni az EXO-val?
- Ez hülye kérdés. Még szép hogy! - lelkesedtem be.
- Akkor asszem' a lehetőség már itt is van. - mutatott az épület előtt álló kisebb hirdetőtábla felé. Hunyorognom kellett, hogy el tudjam olvasni.

Az EXO nevű fiúbanda mellé manager asszisztenst felveszünk. Kritériumok: Csak férfiak jelentkezését várjuk! Szakképzettség nem szükséges. Érdeklődni az épületben a FSZ 13-as irodában lehet. 

                                                            Minden kedves jelentkezőt Szeretettel várunk!
                                                                                                              Az ügynökség

- És én ezzel mit kezdjek? Csak férfiak jelentkezhetnek. - vontam meg a vállam.
- Lapos is vagy az arcod is egy kicsit fiús ...
- Ne sértegess! - csattantam fel.
- Ne aggódj, néhány másodperc alatt olyan fiút varázsolok belőled, hogy csak, na! - újongott.
- Na, nem! Nincs az az Isten. - hőköltem hátra.
- De ez egy lehetőség, hogy találkozz velük. Naaaaaa  - rángatta a kezem.
- Hülye a felvételinél nem is találkozok velük. - fintorogtam.
- Ha meg se próbálod, nem tudod meg. Figyi bemész, szépen jelentkezel max nem vesznek fel. Na? - vigyorgott idétlenül..
- De ...
- Ha megcsinálod, adok 8000 won-t.
- 16 000. - alkudoztam. Azért mégis csak én leszek az áldozati bárány.
-13 000. - nyújtotta felém a kezét.
- Rendben. - fogadtam el, de már most érzem, hogy hülyeség az egész.

 A tükörből egy teljesen új ember bámul vissza rám. Én vagyok, de mégse. A hajamat megrövidítettük állig érőre és összeborzoltuk. Az arcom egy fiúéhoz hasonlít. Fiú nadrág takarja el vékony lábaimat. Mellemet és törzsemet fásli takarja.
- Esküszöm, ha nem tudnám, hogy lány vagy beléd szeretnék. Na, vedd fel ezt! - vágott hozzám egy inget, amit testvérétől hozott el.
- Na, ne nevettess. - horkantam fel. Magamra kaptam az inget és felgyűrtem az ujját. - Na, milyen?
- Biztos, Yoo Eun Jae vagy és nem egy imposztor. Várj! - fordult hátra majd egy kicsire gyűrt zoknit nyomott a kezembe. - Ezt tedd a nadrágodba.
- Mégis mine... Na nee. - hasított belém a felismerés.
- De de. Na hajrá. . - fintorogva a helyére igazítottam a zoknit.
- Tökéletes álca egy tökéletes akcióhoz. - mért végig majd kezembe nyomta a telefonom. - Na, indulás.
- Ha lebukok, megöllek.

Az ide vezető út minél jobban akartam, hogy hosszú legyen annál rövidebb volt. Egész úton frusztráltan és kényelmetlenül éreztem magam, hiszen ahogy végigjöttünk az utcán lányok néztek meg vihogva. Bizarr.
- Úgy látom, mindenkinek tetszel. - kuncogott MiNa. - Itt is vagyunk. Na, hajrá. - boxolta a vállam. - Oh, ezt majdnem elfelejtettem. - nyomott egy kis kártyát a kezembe.
- Mi ez? - fordítottam meg.
- Az új személyazonosságod. - vigyorgott.
-  Ezt meg? - értetlenkedtem.
- Jaj, ne ezen akadj már fenn. Szerinted manapság, hogy jut be minden fiatal a szórakozóhelyekre. - vonta meg a vállát  majd  a bejárat felé lökött. Bizonytalan lábakkal indultam meg és az ajtónál azt hittem összeesek. Istenem mire készülök. Remegve kifújtam a levegőt és belöktem a nagy üvegajtót. Meglepetésemre minden olyan csendes volt. Mindig is azt hittem, hogy itt nyüzsög az élet.
- Kmmm. - hallatott valaki hangokat. Ijedten fordultam meg és hatalmas dömper biztonsági őrrel találtam szembe magam.
- E- elnézést. - dadogtam. - Én a manager asszisztensi állásra jelentkeznék.
- Az előtted lévő három lány is ezt mondta. - felelte durván.
- D-de ide nem csak férfiak jelentkezhetnek?
- Ők megoldották egy parókával. - ragadott a hajamba és rángatni kezdte.
- ÁÁÁÁ mit művel. - ordítottam fel.
- Ez igazinak tűnik, na de ez! - nyomta kezét a mellkasomra bennem pedig megállt az ütő. A férfi konkrétan letapizott. - Tökéletesen lapos. Tehát te tényleg fiú vagy. Arra menj. - igazított útba. Megindultam a mutatott irányba majd megálltam egy ajtó előtt. FSZ 13 mutatta az ajtón lévő kis tábla.
Életem legnagyobb hülyeségére készülök. Remegő kézzel kopogtattam be.
- Gyere! - ez a végszó. Végem.